Volt egy "barátnőm", aki folyton utánozott valakit és a mások gondolatait hajtogatta, ez róla szól, mert senki sem fogadta el őt így és magára hagyták, próbáltam neki segíteni, de nem sikerült és ez neki szólt, bár sosem olvasta.

...önállótlanságról...

Még látom az ég sírását
És érzem a halál hívását
Túl könnyű lenne minden
Mégis nehezebb mint hittem
Búcsút kell mondjak neked
Ezt nem tehetem többé veled
Nem csaphatlak be egy életen át
Nyisd most ki a szemed és láss
Előttem már hiába zokogsz
Nem vagyok az anyád, sem egy rokon
De már egy jóbarát sem
Nem kapsz vigaszt tőlem sem
Hiába ez a lét, itt a vég!
Hisz az életed semmit sem ér
Nehéz lesz, de változz át!
Félsz önmagad vállalni, elhiszem már!
Nincs önálló gondolatod
Folyton mások szavait mondogatod
Mindig utánozol valakit
És magadból feláldozol valamit.
Ha kicsit is önmagad lennél
Másoknak is kellenél!
Gyere, ülj vissza kicsit mellém,
Valamit el kell mondanom még
Akkor is ha a pokolba kívánsz
Végigmondom, hiába is kiabálsz!
Nem túl szép a mondandóm
És mocskos a gondolatom
De elmondom neked ezt is!
Tudod, ezt el kell hinned!
Figyelj rám, mert igazam van
A szöveg már nem sokáig tart.
Figyelj ide és változz
Feleslegesen ne kiáltozz!
Utálsz itt mindent, nem?
Pedig te vagy az oka mindennek!
Senki sem érthet téged,
Mindenki csak furcsán nézett
De senki sem féltett.
A te hibád, rémlett?
Mit is rontottál el?!
Mit adtál a semmiért fel?!
Tőlem kérded?! Önmagad volt az!
Belőled már semmi sem igaz!
Az életedre nincs mi kihasson,
Kívánom, hogy a fajtád kihalljon!