Annyira félek kiejteni a szavakat, melyek elárulhatják az érzéseim, mert akárhányszor kimondom, hogy érzek, olyan akár egy darabot szakítanék ki magamból. Talán csak egy lány vagyok, aki túl szomorú, hogy visszavágjon az őt érő bántalmakra. Minden egyes bántó szó akár egy kés a szívembe. A fájdalomtól pedig a könnyeim hullnak, de senki sem látja, mert esik az eső. Ezért szeretem az esőt, mindig eltakarja a könnyeimet és a gyengeségemet. Csak erősnek láthatlak és sebezhetetlennek, mert ha látnák, milyen gyenge vagyok valójában, csak eltaposnának, és ezt nem engedhetem. Néha ha becsukom a szemem, elképzelem, ahogy kimondom azokat a szavakat és látom, ahogy összeesnek, akik annyiszor bántottak. Aztán kinyitom a szemem és látom semmi sem változott. Tudom rengeteg hibát követtem már el és legalább ennyit el is fogok még életem során, de egyet sosem tennék. Sosem támadnék úgy emberre, mint ti teszitek, mert akkor épp olyanná válnék, amit annyira utálok, én is kétszínű lennék. Miért támadunk egymás ellen, mikor nem vagyunk riválisok, teljesen egyforma emberek vagyunk, egyenlők. A békéért nem mondok imát és nem teszem össze a kezem, inkább felvágom az ereimet és úgy lázadok a megaláztatások és a megkülönböztetések ellen, hogy mindenki lássa és halljon róla, ha csak egy percre is gondoljon bele. Ma van a nap, kezemben a penge és az ereim már várnak rá, érezni akarják. A sírom szélére ülök, mert már nincs több csillogó rímem, kifogytam a szavakból is. Felvettem a legszebb fekete ruhám és elkészítettem a legszebb sminket, amit eddig készíthettem. Készülök a saját temetésemre. Kifaragtam a saját sírkövem és rávéstem a nevemet. Még utolsó erőmmel és kicsorduló forró véremmel ráírom, hogy „Vessünk véget a megkülönböztetéseknek és a megaláztatásoknak” Érzem, ahogy a világ egyre gyorsabban forog körülöttem, hát itt a vég, már egészen közel. Az utolsó gondolataim akörül forognak, hogy miért tapasztjuk be a beszáradt sebeket, miért feszegetünk egy bezárt ajtót. A földre folyt véremet az eső bemossa a földbe. Igen, az eső az egyetlen, aki hű volt hozzám, még az utolsó utamra is elkísért. Érzem, ahogy a bőröm simogatja, és újra elrejti a könnyeim. Vége, nincs tovább. Talán feleslegesen adtam az életem a célomért, talán semmit sem értem el vele. De ilyen valamit szívvel-lélekkel csinálni akár a halálig.