3. FEJEZET – Visszatartott információ

Sam

Barbi jól végzi a munkáját, de egyszerűen képtelen vagyok várni tovább a reggeleket és a híreket. Nem tudok tovább tétlenül itt ülni és várni, hogy valaki tegyen valamit, hogy valami történjen végre. Sokáig hitegettem magam, hogy nincs ekkora baj. Talán már elhittem, amit annyian mondtak. Talán igazuk van és el kellene felejtenem, de képtelen vagyok rá. Pontosan ugyanúgy szeretem, mint az első szeptemberi napon amikor megláttam. Liz ott ült a barátaival, de nem illett közéjük. Mintha valami belső fény sugárzott volna belőle. Az első pillanatban beleszerettem. Annyira boldognak tűnt abban a percben, ahogy nevetett. Sosem gondoltam, hogy valami történhet vele, ami ezen változtathat. Szörnyen nagyon tévedtem. Végignéztem, ahogy napról napra egyre mélyebbre kerül. Egyre kevesebbet nevetett és egyre sötétebben öltözött. Sokszor láttam rajta, hogy csak a szája mosolyog és a szemében lévő tompa ürességbe csak a visszatartott könnyek csalnak csillogást. Egyre többször sétált magányosan, lehajtott fejjel. Aztán kimaradozott az iskolából és végül eltűnt mindenki szeme elől. Sosem gondoltam, hogy így fogom viszontlátni. Bár kicsit erősebb lettem volna akkoriban és lett volna elég merszem egy segítő kezet nyújtani. Miért volt olyan fontos a barátaim szava?! Bár a szívemre hallgattam volna, és elmondom neki, mit érzek. Talán minden más lett volna. Túl sok a talán és Barbi még mindig nem érkezett meg. Jobb lesz, ha járok egyet, vagy lemegyek edzeni. Mivel nem akartam Barbit elkerülni kénytelen voltam ebben a bérelt lakásban maradni és áldottam az eget, hogy beszereltek egy bokszzsákot és egy futópadot az egyik szobába. Az edzés az egyetlen dolog, ami mindig elterelte a gondolataimat és eléggé kimerített.

A ma reggeli edzés egészen másképp sikerült, mint korábban. Egyik ütést mértem a másik után a bokszzsákra. Úgy éreztem minden egyes ütéssel egy újabb emberen állok bosszút azért amit Lizzel tettek. Minden egyes ütés dühösebbé tett.

Teljesen kimerülve dőltem hanyatt az ágyon, amikor hallottam, hogy nyílik az ajtó. Azonnal felültem és odarohantam.

- Mi volt ma éjjel? – Támadtam le azonnal Barbit.

- Neked is szia! Semmi. Nem bukkantak fel, pedig a mai füles biztos volt. Nagyon jól csinálják. Képtelenség leleplezni őket.

- Láttad Lizt?

- Láttam. De szerintem kicsit rákattantál a témára és ez nem tesz jót nekünk.

- Nem kattantam rá! Csak…

- Hol voltál azon az éjjelen, hmm? Azóta minden megváltozott. A rákövetkező éjjelen képtelen voltál dolgozni és azóta úgy viselkedsz, mint valami megszállott!

- Nem beszélhetek erről!

- Jó, akkor én sem mondhatok semmit! Vedd már észre ezzel veszélybe sodrod az eddigi eredményeinket! Ha tudsz valamit, ami előre visz, akkor mond el!

Barbi levetkőzött közben és bevonult zuhanyozni, így ismét egyedül maradtam a gondolataimmal.

Nem akartam mesélni neki Lizről. Bár megérdemelte volna, mert így is többet tett meg értem, mint kellett volna. Őrlődtem a gondolatok között. Nem tudtam mi lenne a helyes. Ha elmondom Barbinak mi történt? Nem tudom, hogy reagált volna arra, hogy Liznek valami köze van ehhez az egész ügyhöz. Tulajdonképpen én magam sem tudtam, mi is ez az egész valójában. Biztos voltam benne, hogy Liz belekeveredett, de nem tudtam mennyire. Csak áldozat, vagy sokkal inkább a szálak mozgatója?! Nem biztosan nem ő irányítja ezt az egészet.

- Sam beszélhetnénk? – Ijedtemben összerezzentem. Észre sem vettem, de Barbi visszajött a nappaliba és leült mellém a kanapéra. Nem számítottam rá.

- Azt hiszem valóban beszélnünk kellene. – Ismertem el és próbáltam erőt gyűjteni, hogy mindent el tudjak mondani neki. – Tudom, hogy az elmúlt napokban furcsán viselkedtem, de meg volt rá az okom.

- Azt meghiszem!

- Azon az éjjelen … nem történt semmi, mégis minden megváltozott. Már nem tudok erre az ügyre munkaként tekinteni. Személyes lett.

- Tessék?! És ezt eddig titkoltad?! – Kérdezte dühösen.

- Ne légy dühös! Tudod találkoztam Lizzel. És miután utánuk mentem a klubba, felmentünk hozzá.

- A szaftos részletekre nem vagyok kíváncsi!

- Nincs semmilyen szaftos részlet! Nagyon furcsa volt. Csak beszélgettünk. Reggel kimentem a konyhájába és kinyitottam a hűtőjét, hogy tejet keressek… - Kénytelen voltam kis szünetet tartani, mert képtelen voltam tovább mondani. Nem akartam még most sem elhinni a dolgot.

- Mi történt? Utánad lopódzott és megijesztett? – Próbált tréfálkozni Barbi, de az arcomat látva, azonnal abbahagyta. – Mond már, mi volt!

- A hűtője tele volt azzal a folyadékkal, ami már felmerült a nyomozás során…

- Nem… az nem lehet! – Hüledezett. Megelőzve a kérdéseit folytattam.

- Ugyanaz az üveg, ugyanaz a szín, ugyanaz a címke. Aztán megpróbáltam felkelteni és… és…

Mennyit mondhatok el ebből anélkül, hogy túl nagy bajba sodornám?! Valahol a tudatom legmélyén pontosan tudtam, hogy ha jót akarok Liznek, akkor muszáj most mindent elmondanom és azt is tudtam, hogy Barbi majd segít valamit kitalálni, ha megkérem. Ő mindig segített nekem, mindig mellettem állt.

- Szóval, mire sikerült felébresztenem, valami történt vele. A falhoz szorított és fojtogatott. Az egész helyzet teljesen képtelen volt, mert egy olyan pici és törékenynek tűnő emberben nem lehet ennyi erő.

- Te jó ég! – Esett le Barbi álla. – Hiszen eddig alig volt ember, aki kifogott volna rajtad. És én is láttam azon az estén. Nem úgy nézett ki, mint aki edzeni jár. Olyan törékenynek tűnt.

- Igen, aztán elveszíthettem az eszméletemet, mert amikor magamhoz tértem a vérző csuklóját tartotta a számhoz. Teljesen őrültnek tűnt és menekülőre fogtam.

- Nem ment utánad?

- Ez a pláne! Jöhetett volna, de az ajtóban még árnyék volt, míg a lépcsőházba már besütött a nap. Nem lépett ki a lakásából.

- Furcsa.

- Igen. Mindenesetre szerintem ahhoz az italhoz köze lehet a dolognak. A klubokban, ahol eddig jártunk az ügy kapcsán mindenhol jelen volt. Valami újfajta drog vagy valami kémiai anyag lehet.

- Felhívom Hopevalleyt. – Nyúlt a mobilja után, de szerencsére gyorsabb voltam.

- Nem teheted!

- Mi van?!

- Figyelj, elmondtam neked, mert megbízom benned, de szükségem van a segítségedre. Nem akarom bajba keverni. Liz éppúgy lehet egy áldozat is, mint a szálak mozgatója.

- Teljesen elvette az eszedet! Ezt nem lett volna szabad engedned! Jelentenem kell! Szóval add vissza a mobilomat!

- Nem tehetem.

- Sam! –Szólt rám nagyon dühösen, ugyanakkor láttam rajta a fáradtságot is, amit most kihasználtam.

- Kérlek Barbi, adj egy esélyt!

- Mit tervezel? – Nézett rám összeszűkült szemekkel.

- Adj néhány éjszakát, hogy több információt gyűjtsünk és meglátjuk mi lesz. Ha nem sikerül még mindig jelentheted!

- Ha csak nem figyelmezteted őket a veszélyre!

- Sosem tennék ilyet, de Liz nagyon fontos nekem.

- Jól van, legyen, kapsz három napot és három éjszakát. Ha semmivel sem jutunk előrébb, akkor jelentem Hopevalleynek.

- Rendben. – Egyeztem bele, mert így is jobban kezelte a hírt, mint reméltem.

Arra számítottam, hogy kiabálni fog. Hogy nem lesz képes megérteni engem, annak ellenére, hogy nagyon jó viszonyba kerültünk az elmúlt időszakban.

Barbi átaludta szinte az egész napot az éjszakázás miatt. Tudtam én is, hogy aludnom kellene, de nem nagyon tudtam. Izgatott voltam az este miatt. Vártam, hogy újra láthassam Lizt, hogy a közelében lehessek. Beszélni akartam vele. Ugyanakkor féltem elé állni. Aggódtam, hogy mit fog reagálni a jelenlétemre. Néhány órát sikerült aludnom, de azt is csak kisebb, nagyobb megszakításokkal.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés