4. FEJEZET – Első éjjel

Barbi

Az este hamarabb jött el, mint reméltem. Kicsit féltem, mert nem teljesen bíztam Sam tervében, de egy próbát mindenképpen megér. Ahogy felkeltem az ágyból a nappaliban találtam rá Samre, aki észre sem vette, hogy beléptem. Fel-alá járkált az ablak előtt. Láttam, hogy nagyon elgondolkozott. Valahol teljesen megértettem. Ha az én barátom lett volna, aki belekeveredik ebbe az egészbe, mindent megtettem volna érte, ahogy most Sam is teszi.

- Készülj! Lassan indulunk! – Mondtam neki, amire összerezzent.

- Mi?

- Indulunk „bulizni” lassan. – Nevettem el magam a helyzet iróniáján. Másnak a buli egy szórakozással töltött estét jelentett, nekünk egy ideje ez a munkát jelentette.

- Oké.

- Aludtál valamit? Nem tűnsz túl nyugodtnak.

- Mert nem is vagyok az! A múltkori után nem biztos, hogy szóba áll velem majd.

Megértettem az aggodalmát, így inkább hagytam tovább merengeni.

Sam

Barbi csúnyán rám ijesztett, de legalább kicsit kizökkentett az aggodalmaim közül. Nem is tudom, mi okoz nagyobb aggodalmat, Liz esetleges bűnössége, vagy hogy szóba áll-e velem a legutóbbi nem túl jól sikerült találkozásunk miatt. A gondolatok és a lehetséges reakciók csak úgy száguldoztak a fejemben. Már-már beleszédültem a sebességükbe.

Minden vágyam az volt ebben a percben, hogy jöjjön el az indulás pillanata. Úgy tűnt, mintha az idő ólomlábakon és rabláncokon vánszorgott volna. Újra Barbi érkezése rántott vissza a gondolataim közül.

- Gyere szépfiú, indulunk és beugrunk valahová enni, mielőtt kezdünk ma.

- Oké. – Lementünk a kocsihoz. Minden éjjel én vezettem, de most örültem, hogy Barbi átvette ezt a feladatot tőlem. A hűvös nyár esti levegő áramlott be a lehúzott ablakon. Jót tett a kialvatlanságomnak és szótlanságomnak is.

- Hová megyünk enni?

- KFC, ma este ez van a legközelebb.

- A tök jó lesz. Szeretem a kajájukat.

- Tudom.

- Nincs kedved beszélgetni vagy valami baj van?

- Nincs semmi baj, csak koncentrálok és az ügyön gondolkozom.

Egyikünk sem erőltette a beszélgetést, így az út többi részét csendben tettük meg. A csend a vacsora alatt sem szűnt meg.

A kocsiba ülve a gyomrom a torkomba ugrott és egyre idegesebb lettem. Nem tudtam képes leszek-e Liz elé állni. Képes leszek-e játszani a szerepem. Végül meggyőztem magam, hogy az idő és a helyzet, majd mindent elrendez. Kiszálltunk az autóból és Barbi derekára tettem a kezem, mint eddig mindig. Játszottuk a fiatal bulizni vágyó párt.

Fogalmam sem volt ez épp melyik klub, de nem is érdekelt. Bíztam benne, hogy a forrásunk ma este sem tévedett. Beléptünk és már hallottuk is a hangosan dübörgő zenét. A bár pultnál voltunk, mert ott előbb utóbb mindenki megfordul. Jó ideig úgy tűnt, ma este rossz helyen járunk és tévedett az informátorunk. Már épp feladtam a reményt, hogy ma este látom Lizt és beszélhetek vele, amikor mintha valami belső erő vezetne, hátat fordítottam a pultnak és megláttam Lizt. Ott volt a két barátnője is, akikkel a múltkor is volt. Oldalba böktem Barbit, hogy figyeljen. Megfordult, pont akkor, amikor Liz rám emelte a tekintetét.

Felfedeztem, hogy tulajdonképpen nem változott. Láttam, hogy nevet a barátaival, de azt is láttam, hogy a szeme pont ugyanolyan üres, mint régebben volt. Az elmúlt találkozásunkkor nem ilyennek láttam. Tudtam, hogy bajban van. Fájt, hogy így látom. Nem sejtettem, hogy ez még csak az este kezdete. Néhány perc múlva egy fotó modellnek beillő férfi lépett mellé. Szőke, szörfös haja volt, széles állkapcsa és kigyúrt teste, valamint már-már túl pasis, sármos kisugárzása. A lányok legtöbbje pont az ilyen férfiakról álmodott. Átölelte Lizt. Látszólag rajtam kívül senki sem vette észre, hogy ez zavarja a lányt, mégis leplezi. A füléhez hajolt és valami mondott neki, amin Liz elmosolyodott, majd táncolni mentek. Kézen fogtam Barbit és magammal húztam a táncolók közé, hogy szemmel tarthassam Lizt.

Táncoltak, aztán ahogy egyre többen lettek egyre közelebb kerültek egymáshoz. A szőke fiú kezdte kihasználni a helyzetet és mindenhol megérintette Lizt, ami nagyon zavart, de semmit sem tehettem. Láttam, ahogy a derekáról a fenekére csúszik a keze és még közelebb húzza magához. Az egyik keze aztán elindult felfelé a hátán és a fejét Liz nyakához hajtotta, aztán az ajkait vette célba és megcsókolta. Abban a pillanatban indultam el a bejárat felé, mert nem bírtam tovább nézni. Néhány estével korábban még engem csókolt meg, most meg ezt a szőkített hajú barmot. Barbi néhány lépés után utolért és feltartott néhány pillanatra, de leráztam és tudta, hogy képtelen vagyok tovább maradni.

Nem emlékszem, hogy pontosan hogyan jutottam el az ajtóig. Folyton az a csók lebegett a szemem előtt és nagyon dühös voltam. Az ajtón kilépve a hűvös éjszakai levegő kicsit magamhoz térített. Épp a pulcsim kapucniját vettem fel, amikor meghallottam, hogy nem messze egy pár veszekszik. Arra indultam, nem tudom mi vezérelt abban a percben.

- Valami gond van? – Kérdeztem még mindig a csókra gondolva a pártól.

- Semmi közöd hozzá! Húzz a francba! – Mondta a fiú hangsúlyozva, hogy magamnak keresem a bajt, ha még egy pillanatig ott maradok.

Csak most vettem észre, hogy az a szőkített barom az. Nem kellett több, mert azonnal emeltem az öklömet.

- Sam, kérlek ne. – Hallottam Lizt alig hallhatóan, de már késő volt, mert az öklöm a fiú arcába csapódott. Neki sem kellett több, és emelte az öklét ő is, de gyorsabb voltam és a következő ütéssel földre küldtem.

- Sam, most menj el! – Hallottam Liz hangját.

- Nem megyek el, Liz! Segíteni szeretnék neked, mert nagyobb bajban vagy, mint gondolod.

- A nevem Beth és nem vagyok bajban! Meg van mindenem, amire vágytam! – Mondta, miközben a csuklóját dörzsölgette, amit az a barom szorongatott az előbb.

- Na persze!

Mondtam, mert nem voltam olyan állapotban, hogy türelmesen beszélgessek vele. Sétálva indultam haza. Feltettem a fülhallgatóm és a Three Days Grase World so Cold című számát kezdtem hallgatni maximum hangerőn. A Duna partra érve futni kezdtem. Végül lementem a Margit szigetre és körbe futottam, ami kellőképpen megnyugtatott és elfárasztott. Végül a felújított híd közepén lévő korona mellé ültem le, hogy átgondoljam az estét. A zene még mindig üvöltött a fülhallgatómból, kizárva ezzel minden más zajt.

Nagyon megijedtem, amikor valaki megérintette a vállamat. Igazi meglepetés ért, amikor megfordultam. Ott állt a legszebb lány.

- Leülhetek ide melléd? – Kérdezte, de csak néztem és nem hallottam semmit.

- Tessék? – Vettem ki a fülhallgatót a fülemből, miközben leült mellém. Nyilván ezt kérdezte akkor. – Mit keresel itt?

- Én is örülök, hogy látlak.

- Nem értelek. Előbb elzavarsz, most meg idejössz.

- Csak meg szerettem volna köszönni, hogy előbb kiütötted Kylet.

- Kit? – Néztem rá értetlenül.

- Tudod azt a szőke fiút, akivel vitáztam.

- Ja, így már tudom.

- Szóval kösz.

- Ennyi?! Mész is?

- Nem szeretnék, de muszáj.

- Liz, látom, hogy valami nincs rendben. Engedd, hogy segítsek neked!

- Beth. Már nem használom a Lizt. Sok rosszra emlékeztet.

- Értem. Tudod, a dolgok néha jónak látszanak, de nem azok.

- Mire gondolsz most? – Kérdezte kíváncsian.

- Nézd ott a kivilágított várat. Látod milyen szép innen?

- Igen. Nagyon szép a kivilágítás.

- De ha ott sétálsz a falak között, akkor piszkosak, kopottak és graffitisek. Csúnyák.

- Mit akarsz ezzel mondani? – Láttam rajta, hogy feltűnt neki, hogy valamire célozni próbálok és pontosan tudja, hogy mi is az a valami, csak nem akarja elmondani.

- Tudod, akik jól ismernek, vagy akik igazán figyelnek rád, akiknek fontos vagy azok átlátnak a maszkon, amit viselsz. Nem kérem, hogy elmond, de ha szükséged van egy barátra, vagy segítségre én itt vagyok.

- De te nem vagy barát és még csak fontos sem vagyok neked! – Mondta Liz, de képtelen volt rám nézni.

- Tévedsz! Pontosan tudom, hogy a suliban színleltél, ahogy ma este is. Láttam, hogy az a fiú még csak nem is tetszett neked, tudom, hogy minden este más fiúval vagy a bulikon. Nem tudom, mi történik veled, de látom, hogy valami nincs rendben.

- Igazad van, nem ezt szerettem volna régebben, de jó ez így. – Emelte rám a tekintetét. A gyenge fényben is láttam, hogy a szeme könnyektől csillog. – Így is lehet élni. Egyiküknek sem jelentek semmit, de néhány boldog percet kapok tőlük.

- El is hiszed, amit mondtál? – Pár pillanatig csend volt és csak nézte a folyót és pedig az a reakcióját figyeltem. – Tudom, hogy most nem mondtál igazat. Nekem fontos vagy! Régebben is fontos voltál, de gyáva voltam elmondani. Féltem, hogy mit fognak mások mondani. Segíteni akartam, de nem mertem.

- Nem sokára világosodik. Haza kell mennem.

- Miért?

- Fáradt vagyok.

- Biztos? Múltkor olyan furán viselkedtél. Nem léptél ki a napra.

- Hát nem bírom valami jól a napfényt.

- Elkísérhetlek?

- Ne. A barátaim már biztosan várni fognak.

Hagytam, hogy elmenjen és figyeltem a távolodó alakját, amikor észrevettem, hogy megint egy üveg van a kezében, valószínűleg az a bizonyos üveg, ami a nyomozáshoz kapcsolódik. De valahogy tudtam, hogy keresni fog még, hogy találkozni fogunk.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés