6. FEJEZET – Második éjjel

Elizabeth

A kocsiban sokat gondolkoztam. Sam felbukkanása. Az a pár beszélgetés. Miért éreztem, hogy egész idő alatt jobban ismert bárkinél? Örülök neki, de mintha egy világ választana el minket. Mintha egy sakkjátszmában ő fehér király lenne, én pedig a fekete királynő. Minden játszmában közelítünk egymás felé, de sosem közös a célunk. Sam vonzó, szép, jó és ártatlan. Fontos neki az igazság. Én nem vagyok sem szép, sem jó, sem ártatlan. Az igazság? Már fogalmam sincs mi az. Nem tudom, melyik oldalra tartozom. Nem tudom, mit akarok az élettől és legfőképpen nem tudom, hogyan és miért teszem, amit teszek. Teljesen elvesztettem a kontrollt az életem fölött. Talán nem vagyok rossz, de jó sem. Nem érzem magam olyannak, mint Amy. Talán én vagyok a fehér királynő, akit körülvesznek a fekete bábuk és már fogalma sincs melyik térfélen játszik valójában.

Bár el tudnám engedni. Bár nem érdekelne ennyire Sam. Bár könnyű lenne levegőt vennem, ha rá gondolok és bár nem kapna el a sírhatnék az emlékektől. A mosolya, amit bármikor fel tudok idézni, ha lehunyom a szemem. Az érintése, aminek már a gondolatától is kiráz a hideg. Arra gondoltam, amikor megcsókolt, amikor ellöktem magamtól. A szemembe lassan könnyek gyűltek és tudatomon kívül megérintettem az ajkam. Újra és újra lejátszottam magamban azt a csókot.

Ebből az álomvilágomból Amy és Tina rángattak vissza.

- Beth, mi a baj? – hallottam Amy hangját.

- Semmi baj nincs. – feleltem automatikusan.

- Ne mond ezt látom, hogy semmi sincs rendben.

- Igen, igaz. Csak Sam mindent felkavart bennem. Tudod jól, milyen voltam, amikor találkoztunk.

- Jössz azért bulizni vagy vigyelek haza?

- Nem kell hazavinni. A buli talán majd segít kicsit kikapcsolódni. – erőltettem egy mosolyt az arcomra.

Az út további részét csendben tettük meg. Megittam egy üveg vért a kocsiban, amitől kicsit jobban éreztem magam. Igazán a klub sötétjében kezdtem jól lenni, ahol körülölelt a dübörgő zene. A szokottnál sokkal többet ittam. Már szédültem a sok alkoholtól és a mozgáson koordinálatlan volt, de nem törődtem vele. Csak táncoltam és ha valaki odajött, azzal táncoltam tovább. Nem érdekelt, ha tapogatnak, ha megcsókolnak. Ha meghívtak egy italra, azt elfogadtam. Mindenkiben Samet kerestem, de senkiben sem találtam.

Sam

Barbival ma megint a megfelelő klubban voltunk. A szemem láttára itta le magát Liz. Végignéztem, ahogy tapogatja mindenki, ahogy kézről kézre járt a bulizók között. Nem volt önmaga, és nem volt tudatában a tetteinek már. Közbe akartam lépni, de Barbi nem engedte most. Aztán rájöttem miért. Lizt minden mozdulatát figyelte a két barátnője. Feltűntünk volna nekik, ha ma újra közbelépek. Áldottam az eszem, hogy ma este hallgattam Barbira. A dübörgő zenétől nem tudtunk beszélgetni, így magamra maradtam a gondolataimmal annak ellenére, hogy rengeteg ember vett körül. Folyton Liz járt a fejemben, a múltja, a jelenje, a csók a másik szórakozóhelyen és a csók a konyhájában.

Barbi oldalba lökött, amire visszatértem a jelenbe a gondolataim közül. A fejével a mosdók felé bökött és még épp láttam Lizt eltűnni a tömegben.

- Indulj már, most nem figyelnek rá. Tudtok beszélni.

Több sem kellett, pillanatok alatt felálltam és elindultam utána. Hatalmas volt a tömeg, de semmi nehézséget nem okozott eljutni a mosdókig. Mintha az emberek tudták volna, hogy hová igyekszem és milyen fontos ez most nekem.

A női mosdó bejáratával szemben álltam meg, mintha várnék valakire. Kijött két lány, mielőtt megláttam volna Lizt. A fehér vékonypántos topja és a farmerminiszoknyája volt rajta. Ami átkozottul jól állt neki. Az ajtóban rám emelte a tekintetét és elnevette magát.

- Hát már megint itt vagy. Ma este bárhová lépek beléd botlom. – mondta, bár egyes részei a mondatnak nehezen érthetőek voltak, mivel túl sokat ivott.

- És ez zavar téged?

- Nem, csak az a baj, hogy folyton az jár a fejembe, hogy – lépkedett felém, míg alig pár centi volt köztünk.

- Liz, ne. Túl sokat ittál.

- Én? – nevette el magát. – Alig ittam, egyébként is mást akarok tőled. – préselte a testét az enyémhez és a kezeit a derekamra tette, miközben engem is közelebb húzott magához és megcsókolt.

- Liz, ne, ez nem jó így. – próbáltam eltolni kicsit magamtól, ami nagyon nehéz volt, mert nem is akartam igazán és ő sem akarta ezt. – Itt van Amy és Tina, nem lehetsz velem.

- Akkor fizess nekik és a tiéd vagyok egész estére. – suttogta a fülembe.

- Nem fizetek azoknak a szemeteknek. Gyere velem.

- Jó-jó, de előbb csókolj meg még egyszer.

Szerencsére észrevettem, hogy a barátnői közelednek, így megcsókoltam és megfordultam vele, így már ő állt háttal a falnak. Szerencsére el tudtam takarni őt a lányok elől, így azt hitték, csak egy párocska vagyunk.

- Fúj, menjetek szobára, ne itt másszatok egymásra! – hallottam egyikük hangját, amit Liz elkezdett kuncogni. Nem kockáztattam, így magammal húztam és elindultunk a kijárat felé. Folyton a háta mögött voltam, hogy véletlenül se érjenek utol minket. Menet közben odaintettem Barbinak, hogy elmentünk és menjen ő is haza.

Liz lakására indultunk. Útközben felvetettem ötletnek, hogy játsszunk Felelsz vagy Merszet. Liz egyből benne volt, hagytam, hogy ő kezdje a kérdezést.

- Felelsz vagy Mersz? – kérdezte.

- Felelek

- Akkor a kérdésem. Mit tartasz életed legnagyobb baklövésének?

- Hmm. Az, hogy nem mondtam el neked mit érzek irántad.

- És mit érzel irántam? – jött egyből a kérdés.

- Most nekem kell kérdeznem, szóval felelsz vagy mersz?

- Felelek

- Fizettek már neked szexért? – vágtam a dolgok közepébe. Tudnom kellett néhány választ, amire csak addig volt esélyem, amíg nem volt tisztában a tetteivel.

- Nem illik ilyen kérdezni, de igen fizetnek érte. Felelsz vagy mersz?

- Merek. – nevettem el magam.

- Csókolj meg, de ne úgy, mint más. Érezni is akarok végre valamit. – Megtorpantam és szembe fordultam vele. Láttam, hogy fájdalom és csalódottság költözik a tekintetébe. Sajnáltam és egyetlen gondolat keringett a fejemben. Boldoggá akartam tenni, teljesíteni szerettem volna, amit kér. Tudtam, hogy helytelen, amit teszek, de megcsókoltam. A karjait a nyakam köré fonta, én pedig átöleltem. Kétségbeesetten csókoltam, mintha most akarnám megkapni az összes csókot, amit elszalasztottam eddig. A járda közepén álltunk, de a külvilág teljesen megszűnt létezni. Aztán felugrott és a lábait a csípőm köré fonta. Nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen, de amikor már alig kaptunk levegőt elhúzódott kicsit és a homlokát a homlokomnak döntötte és elmosolyodott. Aztán elengedett és velem szemben állt. Csak néztem őt és megfeledkeztem a játékról és minden másról is.

- Felelek – törte meg a csendet Liz.

- Miért teszed ezt? Kicsoda Amy és Tina? Hol találkoztál velük? Mi a munkád? Mit teszel ilyenkor?

- Ez sok kérdés volt, de vegyük sorba. Amy és Tina a barátnőim. Általában társaságot nyújtok az embereknek partikon, céges rendezvényeken.

- Le is fekszel velük? – bukott ki belőlem a kérdés.

- Nem mindenkivel, de volt már rá példa.

- Nem félsz, hogy egyszer valami őrültbe botlasz?

- Nem. Könnyen elbánnék vele. Itt vagyunk, gyere. – fogta meg a kezem és húzott maga után a lépcsőházban. Kivette a táskájából a kulcsot, amit kiejtett a kezéből, miközben megpróbálta kinyitni az ajtót. Felvettem a kulcsot és kinyitottam az ajtót.

- Kösz. – mondta mosolyogva. – Mindig gondban vagyok ezzel a zárral.

Elizabeth

Egyenesen a nappaliba mentem, ahol ledobtam a táskámat, majd lerúgtam a kényelmetlen cipőmet. Sam Követett, de közben jól körülnézett mindenhol.

- Ülj csak le. – mondtam

- Hol ismerted meg Amyt és Tinat?

- Egy internetkávézóban találkoztunk, ahol eléggé kibuktam egy pasi miatt. Ők meghallgattak, beszélgettünk, iszogattunk és bulizni mentünk párszor, aztán valahogy ez már természetes lett.

- Természetesnek nevezed, amit csinálsz?

- Igen, ez is egy munka csak. De most beszéljünk rólad is egy kicsit. Mit csinálsz erre felé?

- Fősulira járok. Sokat bulizok, mellette alkalmanként dolgozom. Ezt leszámítva, teljesen unalmas egy életem van. – nevette el magát.

- És mit csinálsz szabadidődben?

- Sokat olvasok, általában pszichológia témájú könyveket. Próbálom megfejteni a megfejthetetlent. De mindenekelőtt próbálok önmagamra találni, mert elég sok akadály került az utamba az elmúlt időszakban. Keresem a békémet.

- Én is sokat szoktam olvasni, bár én a krimiket előnyben részesítem.

A beszélgetésünket a mobilom csörgése zavarta meg. Amy hívott.

- Szia! Merre vagy csajszi?! Most indulnánk haza, de eltűntél.

- Otthon vagyok már.

- Jó, akkor átmegyek, mert beszélnünk kell!

- Oké. Szia – Tettem le a telefont.

- Gondolom most jobb ha megyek. – mondta Sam, miközben elkezdett felállni.

- Igen, bár nem ezt szeretném.

- Ne hagyd, hogy uralkodjanak rajtad. Szabadnak születtél! Élj is így. Csak önmagadnak tartozol elszámolással és nem számít kinek mi a véleménye.

- Bár tudnád, mennyire szeretném, de nem tehetem.

- Minden lehetséges. Te határozod meg a korlátaidat.

- Nem minden korlátomat.

- Liz, vagyis Beth – javította ki magát egy mosoly kíséretében – ne mond ezt, vagy néhány körülmény, amin valóban nem könnyű változtatni. De a gondolataidnak és a dolgokhoz való hozzáállásod nagyban meghatározza, miként élsz meg egy helyzetet. És egyet sose felejts el, minden egyes perc, amit elpazarolsz, amiben szomorú vagy, az egy perc, amiben boldog is lehettél volna és ezeket a perceket sosem fogod visszakapni.

- Tudom, de minden helyzetben, minden kapcsolatban megfulladok. Nem találom a szabadságot, amire szükségem lenne.

- Tudod, néha azt hiszem nincs szívem, vagy kővé változott. – állt meg az ablak előtt és figyelte az utcát - Én nem tudok szeretni senkit sem. A saját utamat járom és boldog vagyok így, ezért tudom, hogy ez a helyes út. Nekem nem számít mások véleménye. Sokan neveznek pillangónak a hátam mögött, mert magammal viszem a jókedvet, az örömöt, a boldogságot, de ahogy az érkezésemmel ez megérkezik, úgy a távozásommal távozik is a helyről. Sokan nem értenek, elítélnek, de ez semmit sem jelent. Azok csak szavak. Szavak, amiket az emberek egymásra aggatnak… Túl kövér, túl sovány, túl naiv, kőszívű, ribanc… De ezeknek semmi jelentésük nincs. És ez az igazi szabadság. Amikor önmagadnak felelsz meg és nem másnak.

- Lehet, hogy igazad van, de én nem tudok így élni.

- Meg sem próbálod.

- Mert tudom, hogy képtelen vagyok rá. Nem akarok lezuhanni.

- Csak egy korlát az elmédben. Vésd az eszedbe, nincs lehetetlen. Te más vagy, mint én, de majd felébredsz te is.

- Ez nem az. Fogalmad sincs a körülményeimről.

- Tudod, én másban is hasonlítok a pillangókra. – fordult felém – Engem nem lehet megtartani. Addig maradok egy helyen, amíg szeretnék. Ha megpróbálnak tovább ott tartani, akkor összetörnek a szárnyaim. Gyönyörű szép egy pillangó, amíg repked erősnek tűnő szárnyain, de amint megérinted és megpróbálod bezárni, a szárnyai összetörnek, és sebesülten cseppet sem szép, akkor már haldoklik. Na de ennyit mára. Mennem kell, mert ha jól sejtem, pillanatokon belül, itt lesznek a barátnőid. Találkozunk még?

- Biztosan. – mosolyodtam el. – Szia

- Szia – csókolta meg a homlokomat és kisétált az ajtón, én pedig csak néztem utána.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés